A korrupció szerte Európában a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat aláásó egyik legfontosabb jelenséggé vált. Magyarországon különösen kritikus a helyzet. A korrupció rendszerszintű, és átfonja az állam működésének szinte valamennyi területét. Az uniós támogatások eurómilliárdjainak szisztematikus eltérítése, a közbeszerzési piac megszállása, az értelmetlen, és kizárólag a közpénzek magánzsebekbe vándorlásának megkönnyítését célzó nagyberuházások mind egy szűk politikai csoport hatalomban tartását célzó eszközzé váltak.

Magyarországon még tart ott a sajtószabadság, hogy a média – ha egyre szűkülő felületeken is – napi rendszerességgel beszámol a menetrendszerűen következő korrupciós ügyekről. Vannak szereplők, újságírók, politikusok, civil szervezetek, akik feltárják és nyilvánosságra hozzák ezeket a visszaéléseket. Sokszor azonban az ügyek csupán néhány napig élnek a nyilvánosságban, utána nyom nélkül eltűnnek onnan, a korrupciós ügyeknek pedig semmi következménye nincsen. És bár a lehetőségek szűkülnek, ma is volnának eszközök arra, hogy kitartó, szívós munkával jogorvoslatot keressünk – itthon vagy Európában. Erre azonban szemmel láthatólag sokszor hiányzik a kapacitás.

Az is sokszor megfogalmazódik a választók részéről, hogy az ellenzéki politikai erők miért nem tudnak jobban együttműködni, legalább olyan ügyekben, ahol nyilvánvalóan egy oldalon állnak. Amikor útjára indítjuk Juhász Péterrel a Közérdekvédelmi Központot, mindkét felvetésre választ szeretnénk adni.

A Párbeszéd által a parlamentben már négyszer beterjesztett (és négyszer leszavazott) korrupcióellenes ügyészség „civil” eszközökkel való megvalósításával, egyfajta „árnyékügyészség” felállításával nem csak azt szeretnénk elérni, hogy a Közérdekvédelmi Központ az utolsó utáni jogorvoslati lehetőségeket is kihasználva küzdjön a korrupciós cselekmények szankcionálásáért, hogy feltárjon, bemutasson korrupciós ügyeket, feldolgozza és elemezze a korrupció jelenségét, vagy hogy szakpolitikai ajánlásokat fogalmazzon meg, hogyan lehetne visszaszorítani a visszaéléseket, hogyan lehetne a köz érdekét jobban érvényesíteni a közpénzek elköltése során. Azt is bizonyítani kívánjuk, hogy különböző pártokhoz tartozó politikusok és civil szervezetek (Zöld Műhely Alapítvány, Igazmondó Alapítvány és Korrupcióellenes Szövetség) képesek együtt dolgozni egy közös cél érdekében, a köz javára.

Ehhez kérjük figyelmüket és támogatásukat!

Jávor Benedek, alapító